~Istenem...

Holt sápadtan borzadtam össze, az ágyamon ülve, a telefonommal a kezemben.

- Te… te is láttad? - fordultam rémülten Ness felé.

- Mit kellett volna? - kérdezte értetlenül.

- Tessék? - ráztam meg a fejem. Nem lehet, hogy nem látta!

- Megölted Anna-t, és most rémeket látsz! - fogta meg a vállam - Tudom, hogy utáltad a húgod, de attól még nem kell ennyire paranoiásnak lenni!-nyugtatott meg Nessa. Nem válaszoltam csak a telefonommal kezdtem el babrálni, szétszedtem és kerestem a jelet, de semmi, kirohantam a fürdőbe, de minden tiszta és világos volt.

- Anya hívott, haza kell mennem! - lépett be a fürdőbe Nessa.

- Oké. - sóhajtottam, majd bementem a szobámba és segítettem Ness-nek pakolni.

- De akkor nem mondod el senkinek, ugye? - kérdeztem boci szemekkel.

- Nem mondom - mondta komoly tekintettel, majd megölelt és elment. Megpróbáltam elfelejteni a mostanában történteket, elakartam vetetni azokat a borzalmas emlékeket, addig addig gondolkodtam, míg el nem aludtam.

…

Mikor felkeltem ismét abban az erdőben voltam ahol nemrég, nagy volt bennem a düh és a bosszú vágy, azt nem tudom mi iránt táplált érzelmek. Hallottam, hogy az egyik bokorban valami közeledik, nagy nehezen fel álltam és futottam, nem tudom merre, csak arra mentem amerre a legkönnyebbnek tűnt az út. A cipőm nem volt rajtam ezért mezítláb kellett keresztül futnom az egész erdőn, néhány apró szilánkban  el is vágta a lábam. Egy fehér lenge egybe ruhában voltam, a fejemből csurgott a vér, féltem és fáztam is, csak egyet akartam… Menekülni innen! Futottam ahogy csak tudtam, mikor egyszer megbotlottam és elestem, fel álltam, nem érdekelt a sár, a hó, a vér, csak haza akartam jutni. Egy bokor tűnt a legközelebbi menedéknek, le térdeltem és csak vártam miközben figyeltem, hogy mi vagy ki követett engem. Az erdő gondnoka volt az. Anyu mindig azzal ijesztgetett, hogy ez a férfi azért él itt kinn az erdőben, mert megőrült mikor a felesége meghalt és azokat a gyerekeket akik egyedül mászkálnak az erdőben elviszi a lakásába és megeszi… Igaz lehet, hogy gyerekes vagyok, de anya annyit tömte ezzel a fejem kis koromba, hogy nem volt kedvem most kideríteni, hogy igaz-e a dolog. Moccanni sem mertem, mikor a bokorhoz lépett, a levegőmet benn tartottam és minél jobban össze kucorodtam.

Mikor végre elment ki dugtam a fejem a bokorból és körülnéztem, nagyon fáztam és nagyon fájt a szanaszét vágott lábam, nem tudtam, hogy hol lehetek, nagyon féltem és éreztem, hogy valaki figyel.

- Szervusz, kis lány! - hallottam, meg egy sejtelmes, rekedtes hangot a hátam mögül. Lassan meg fordultam és az erdő őrrel találtam szembe magam. A szívem kb. a hatszorosára gyorsult, a torkomban elszorult a levegő és a gyomrom görcsbe rándult.

- Én nem bántalak! - mosolygott kísértetiesen és a kezét nyújtotta felém. Nem tudtam mit tegyek, a fájós szét fagyott lábammal már nem bírtam futni, de féltem a gondnoktól is. Vettem egy nagy levegőt és oda nyújtottam neki a kezem, max ha megakar enni, vagy valami ilyesmi akkor megölöm valamivel. Akkora volt bennem a düh, hogy bármire képes lettem volna a túlélés érdekében. Követtem a kísérteties férfit egészen egy kis fa kunyhóig.

- Gyere be! - nyitotta ki az ajtót előttem, épp be indultam volna de a küszöbön megtorpantam.

…

Verejtékezve ébredtem fel, az álmom nagyon élethű volt, és ami még furcsább, nagyon ismerős. Megdörzsöltem a szemeim és lesétáltam.

- Szia, anya! - üdvözöltem, éppen most érte haza és vette le a kabátját.

- Szervusz, kincsem! - nyomott egy puszit a homlokomra - Mi volt ma? - vette le a cipőjét és bújt bele egy papucsba.

- Öhm… semmi izgi. - hazudtam.

- Mondta Vanessa, hogy ma elmaradt az iskola, a patkányok miatt. - mesélte anya.

- Tényleg ma nem is volt suli! - csaptam a homlokomra.

- Jókor tűnt fel! - nevetett a konyha pultnál.

Korán reggel kellett kelni, hisz ma már iskola, az este nem volt semmi furcsa álmom tehát az este gondtalan volt! Gyalog mentem a suliba, gondoltam addig is szellőztetem a fejemet, végig a lábamat néztem nehogy el essek vagy ilyesmi, eléggé két bal lábas vagyok. Benn rögtön Nessa szaladt elém.

- Hali, figyelj el kell mondanom valamit! - mondta sürgető hangon.

- Persze mondjad! - mosolyogtam.

- Ne itt, gyere! - fogta meg a karom és a lány mosdóba rángatott.

- Na mi az? - tártam szét két kezem.

- Emlékszel arra amit tegnap mondtál? - kérdezte félénk hangon.

- Hogyne emlékeznék! - sürgettem.

- Na szóval tegnap este, kimentem a mosdóba és a tükrömre az volt rá írva... - magyarázta, majd a kezembe nyomta az iphoneját és egy képet mutatott a tükréről, amire rá van írva hogy "mond el vagy..."

- Vagy? - kérdeztem.

- Nem tudom… - mondta rémülten.

- Nyugi, nem lesz semmi baj! De nem szabad elmondanod, senkinek! - fogtam meg a kezét. Nessa nem mondott semmit csak bólintott. Kimentünk és bementünk abba a terembe ahol az első óránk volt megtartva.

Gyorsan elteltek a mai órák, nem is voltak nehezek, mind a ketten haza indultunk.

- Megjöttem! - kiáltottam.

- Gyere be a konyhába egy kicsit, beszélni szeretnék veled! - kiabált anya.

- Igen? - mentem be az ajtón.

- Beszéltem ma az osztály főnököddel... - fonta keresztbe a karját - Mi az, hogy csak ebben a hónapban ötször lógtad el a sulit?! - kiabálta. Nem válaszoltam erre csak szimplán megráztam a fejem és felrohantam a szobámba.

- Két hét szoba fogság! - hallatszott lentről anya hangja. Hát ez remek! Végül is nem voltam olyan ideges mivel most ebben az időszakban se bulik nincsenek, se pasim, tehát nem nagy hátrány ez az egész. Elkezdtem tanulni, körülbelül két órát magolhattam, mikor csörgött a telefonom, Ness számát jelezte ki.

- Szervusz! - mosolyogtam a telefonba. Pár másodpercig csak keserves zokogást hallottam, mire végre megszólalt.

- Ashley, Ashley kérlek! - kiabált sírva.

- Ness, mi van? - kérdeztem rémülten.

- Itt van! Itt! - kiabált tovább.

- Ki? -kérdeztem hangosan.

- Istenem! Istenem! - hörgött sírva, hangjában rémület és idegességet lehetett levenni. Nagyon megrémültem, lerohantam a lépcsőn és minden nélkül ki indultam volna az ajtón, de anya elém állt.

- Nem megmondtam, hogy szoba fogságban vagy két hétig!? - kiabált.

- Most nem érdekelsz se te se más, Nessa bajban van és most nagy szüksége van rám! - kiabáltam hangosabban és otthagytam. Rohantam ahogy csak tudtam, meg sem álltam Ness-ék házáig. Feltéptem az ajtót és felrohantam hozzá. A szülei későig dolgoznak mindennap. Benéztem Nessa szobájába, de semmi, utána eszembe jutott, a fürdő szoba! Oda rohantam, de zárva volt, elkezdtem dörömbölni az ajtón, ahogy csak tudtam. Hallottam, hogy Nessa a nevemet kiáltja zokogva. Bennem elkattant valami, betörtem az ajtót, de a látványt senkinek sem kívánom… Minden csupa vér, Nessa meg csonkolva föl volt akasztva a szárító kötélre, szemei hó fehérek voltak, haja egy-egy helyen ki volt tépve és a földön hevert… Rá néztem a tükörre és eme felirat csillogott rajta Nessa vérével:

„Pedig én szóltam…”