Nagyon jól éreztem a magamat,
még az órákon is, két napja nem láttam Anna-t. Talán elvette tőlem azt az egy
embert aki megértett és tovább lépett? Szerintem arra nem számított, hogy
ilyen könnyen túl lépek ezen az egészen, hogy megtaláltam az a fiút aki a
legjobb barátommá vált, Rob-al együtt. Gondolat menetemet az utolsó óra
kicsöngetése zavarta meg.
- Ashley, akkor hányra mennyek
érted? - állt fel Austin a mellettem lévő székről.
- Gyere négyre a hátsó
kertbe! - mosolyogtam rá - Addig is szia! - öleltem meg, majd haza rohantam.
Gyorsan felszaladtam a szobámba
és már rögtön készülődni kezdtem, meg mostam a hajam, majd szépen ki szárítottam
és be kreppeltem, majd a szobámba rohantam és valami jó ruha után kutattam.
Meg is találtam, egy sötét
lilás-feketés mini szoknya, feket cica nadrág ,
felülre pedig egy fekete picit bő pólót.Bele bújtam a fekete ezüs szegecses bakancsomba és vártam.
Nem kellett sokáig várnom, csak
körülbelül, három órát.Fél négy körül hangokat hallottam az ablakból, ki más
lehetett volna mint Austin?
- Helló, várj le megyek! - suttogtam,
majd ki nyitottam az ablakot és az amellett álló cseresznye fáról le a
talajra.
- Jól nézel ki! - nézett végig
rajtam.
- Ez volt a célom! - nevettem,
majd megöleltem - Többiek? - néztem körbe.
- A kajáldában várnak. - bökött az
utca felé a fejével. Meg fogtam a kezét és elindultunk, az úton hülyéskedtünk és
dumáltunk. Mikor végre oda értünk már mindenki ott volt. Egy hangulatos kis
kocsmaféle volt, beültünk egy bokszba és felvették a rendelésünket. Én, Austin,
Adam, April és Jason. Mindenki rendelt, majd mikor befejeztük a kaját, mindenki
csak piált és mikor ki hajítottak minket át vándoroltunk valami klubba. Mindenki
nagyban táncolt hulla részegen, kivéve én, én kényelmesen meg húztam magam egy
sarokban. Néztem a tömeget, ahogy a színes fények pásztáznak össze vissza, a szín
váltós padló különböző árnyalatait. Mikor úgy éreztem, hogy ki kéne mennem a
mosdóba, mert nem kapok levegőt, elindultam valamerre a sötét tömegben, mikor
egy nagy ajtóval találtam szembe magam, nem volt rajta sem felirat se semmi és
mivel sehol máshol nem látok semmit gondoltam erre kell menni. Benyitottam és
csak annyit láttam, hogy egy létra van előttem és a plafonon átszűrődik egy kis
fény, óvatosan felmásztam és kinyitottam valami csapó ajtó féleséget.
Az épület tetején kötöttem ki,
nem volt magas, de azért nem szívesen ugrottam volna le… A város este
gyönyörűen ki volt világítva.
- Hát te, hogy hogy nem lent
bulizol a többiekkel? - jött utánam Austin.
- Semmi kedvem a bulihoz, inkább
meghúzom magam, de te menny nyugodtan, nem akarom elrontani az estédet! - mosolyogtam
haloványan, majd leültem egy padra. Minek egy tetőre pad?
- Hát jó! - mondta, majd leült
mellém.
- Most mit csinálsz? - néztem rá
furán.
- Csak azért akartam, hogy el
gyere, mert azt szerettem volna, hogy velem legyél… - sóhajtott, majd le sütötte
a szemét és a tető padlóját kezdte fixírozni.
- Velem akartál
lenni? - mosolyodtam el és megöleltem, Austin átkarolta a vállam én meg szorosan
hozzá bújtam, soha senki nem volt velem ilyen kedves, volt már egy pár barátom,
de ez más… Ez olyan mint egy álom, amiből sosem akarok felébredni!
- Nincs kedved ma nálunk
aludni? - húztam közel magamhoz a pulcsijánál fogva.
- Csak ha velem leszel! - támasztotta
homlokát az enyémnek. Le mentünk, majd gyorsan el sunnyogtunk hazáig, és be
másztunk a fán keresztül az ablakon. Amint be értem rögtön az ágyba dőltem,
semmit nem akartam csak pihenni egy kicsit.
- Na és most? - kérdezte Austin,
majd lefeküdt mellém az ágyra, nem válaszoltam neki csak felé fordultam és
mosolyogtam. Austin vette a lapot és oda hajolt hozzám úgy hogy a homlokunk össze érjen.
- Szerelmes vagy? - kérdezte
mélyen bele fúródva a tekintetembe.
- Igen... - mondtam és le sütöttem a
szemem.
- Én is szerelmes vagyok, de
nem tudom, hogy pontosan mit is érez irántam, szerintem csak barátként tud rám
gondolni... - mesélte le sújtottan. Tudtam, hogy akkor biztos nem én leszek az, ebből
az egészből nem lehet azt le venni, hogy nem akarok többet mint barátság…
- Én is pont ezt érzem, csak én
tudom, hogy semmi esélyem. - mondtam, majd felnéztem rá - Ő két napja a legjobb
barátom, ő az én támaszom, minden órán egymás mellett ülünk és most itt fekszik
mellettem... - ecseteltem szomorúan.
- Szerelmes vagy belém? - kérdezte
csillogó szemekkel.
- Igen... - suttogtam - És te
belém? - néztem a szemébe.
- Azt hiszem… Igen! - mondta és
végig simította az arcom, majd meg csókolt. A csókja lágy volt de mégis vad,
éreztem ahogy belemosolyog, életem legjobb csókja volt, abban a percben azt
akartam, hogy örökké tartson, szeretem ezt a fiút!
- Szeretlek! - suttogta, majd
magához húzott és átölelt. A karjaiban biztonságban volt, nem gondoltam sem
Nessa-ra, sem pedig Anna-ra.Így ringatott álomba, de nem akartam aludni, mert a
valóság szebb volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése