2012. december 17., hétfő

~Happy end nem létezik...




A rendőrségen vagyok, egy kihallgató szobában, még mindig a vértől és a sártól ázok, nagyon félek, a rothadó vér szaga még mindig körülöttem terjeng,  még azt sem, hogy le zuhanyozzak. Rob meghalt… Ő volt az egyetlen ember, aki hitt nekem és tudta a titkom, talán ezért is kellett meg halnia
- Szép napot !- jött be egy férfi a sötét terembe. Fekete zakó volt rajta, és egy fekete nadrág, a haja barna volt és fel volt oldalt nyírva, a szeméből áradt a komolyság, úgy nézett ki mint akiben semmi érzelem nincs - Ön tehát, Ashley Morgan. - ült le a velem szemben elhelyezett székre, és néhány papírt bújt - Mondja el, szépen, mi történt, és kivel! - tette le a papírokat az asztalra.
- Nem én tettem. - suttogtam halkan.
- De ha elmondod mi történt, és kivel, akkor segítünk megtalálni, hogy ki tette! - biztatott.
- Tudom ki tette. - morogtam.
- Akkor, mond el! - emelte fel a hangját. 
- Azzal, hogy magasabb hangszínt alkalmazott, még nem ijesztett meg. - tudtam, hogy nem szabad elmondanom mi történt.
- Nem tehetem, engem is megölne… - remegtem.
- Nem fogja, megvédjük! - támaszkodott az asztalra és felém hajolt.
- Nem tudnak! - suttogtam, majd lassan felemeltem a tekintetem.
- De elkapjuk és bezárjuk! - fogta meg a jég hideg kezeimet. Bár így lenne, bárcsak be lehetne zárni és így meg lehetne állítani, de ez nem így van, ez sajnos, nem megy ilyen könnyen, ha legalább tudnám mivel lehet meg állítani, legalább lenne egy jel… Le néztem a kezemen heverő kezére, majd szikrázó szemeimet az övébe fúrtam.
- Nem mondhatom el, ha megteszem bolondnak néznek, pedig ez az igazság, normális vagyok! -magyaráztam, majd elkaptam a kezem az övéi mellől - Ő tette… - suttogtam alig hallhatóan.
- De ki?! - kiabált, majd rá csapott az asztalra.
- Anna… - leheltem a semmibe meredve.
- Ki? Ki az az Anna? - kérdezte halkabban.
- Anna, Anna Morgan, a húgom egy kilenc éves kis lány! Nem rég meghalt azóta kísért, vagy valami ilyesmi! - törtem ki, a szememből ömlött a könny. Fájt a szemem, a szívem a lelkem és görcsölt a gyomrom, elegem volt ebből a borzalmas világból könnyebb lenne ha a halálba rohannék…
- Miért ölne meg bárkit is egy kilenc éves kislány? - kérdezte cinikusan -Amúgy, kit is ölt meg?-kérdezte kerek szemekkel.
- Rob-ot, az erdő gondnokot. - mondtam szomorúan.
- És magának mi köze volt az erdő gondnokhoz, talán viszonyuk volt? - méregetett a férfi.
- De hogy is! - ráztam a fejem - Anna vezetett el hozzá, és Ő hitt nekem, talán ezért kellett meg halnia… - akadt el a hangom - Rob nagyon jó ember volt, neki ki önthettem a lelkem, Ő volt az én lelki támaszom, mint egy rég elfelejtett rokon. - mosolyodtam el, majd ismét le sütöttem a szemem.
- De mit ártott a húgodnak ez a Rob? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a velem szemben ülő fickó.
- Semmit, de Anna azoknak árt akik nekem fontosak, először Nessa utána Rob, sosem fog leállni míg… - kiabáltam zokogva.
- Mi? - rázta meg a fejét, hitetlenül.
- A napokban meg halt egy lány, Vanessza Adams, a fürdő szobában találták meg, szörnyű állapotban, fel akasztva, szét vágott lábbal, a tükörre felírva vérrel, hogy  „pedig én szóltam…” ugyan azon a helyen az én lábam is szét van vágva! - a fickó érdeklődve figyelt, tudta, hogy közöm van az ügyhöz - Vanessa Adams a legjobb barátnőm volt. Robert Rick, az erdőben élt, a gondnok volt, ma szokás szerint be ugrottam hozzá, a falra kifeszítve, a földön a belső szervei és a torkából kísérteties zene szól, a szíve ki van vájva és a szemhéja a falba van akasztva két kampón keresztül… - meséltem ridegen - Tudom, hogy hol van az a ház… - néztem a szemébe.
- Rendben! Akkor most itt van egy pár ember, esetleg akar valakivel beszélni? - kérdezte, kissé döbbenten, hadarva.
- Austin Maisonrow, senki mással! - csillant fel a szemem, bólintott, majd ki sétált, körülbelül öt perc múlva jött be Austin.
- Szia! - mosolyogtam rá halványan.
- Szervusz! Részvétem! - fogta meg a kezem.
- Austin, el kell mondanom valamit... Hazudtam egy pár dologban… Rob nem a nagy bácsim, és Nessa nem autó balesetben halt meg, és ami a legfőbb, nekem volt egy húgom. Anna-nak hívták, furcsa kis lány volt, és én öltem meg. Nem direkt, véletlenül fejbe vertem, erővel, egy lapáttal… És most kísért engem, elvette azokat az embereket tőlem akik nekem a legfontosabbak voltak, azért nem mondtam el neked mert féltem, hogy te is veszélybe kerülnél! Nessa-t is, Ő  ölte meg és Rob-ot is… Sajnálok mindent! - könnyeztem bele a mondandóm végébe.
- Meg ölted a saját húgodat? - kérdezte, ki kerekedett szemekkel.
- Igen. - hajtottam le a fejemet.
A legjobb rész…
Már megint az a hülye suttogás! Idegesítő és mégis ijesztő. Nem akartam hinni a szememnek, Austin-ra néztem de a szemem meg akadt a mögötte lévő sarkon.Anna állt ott, rám meredt, pislantottam kettőt és rögtön Austin mögött állt. Austin nyaka felé nyúlt, nem hagyhattam, hogy megölje.
- Hagyd békén! - ordítottam rá. Anna kísértetiesen vigyorgott rám.
- Te meg kihez beszélsz? - nézett körbe Austin, majd ő is meglátta Anna-t és hátra ugrott, bele esett az üveg asztalba ami szét tört és több helyen szét vágta a testét, én Austin elé rohantam, hogy Anna engem bántson, ne őt. Megfogta a két vállam, és a falhoz vágott, utána le zuhantam a földre, Austin kapálózott ahogy csak tudott, de nem sokat ért el vele, Anna őt egy másik falhoz vágta, nehezen, de oda kúsztam hozzá.
- Sajnálom! - suttogtam.
- Hiányozni fogsz ! -mondta, mikor látta, hogy Anna közeledik felé, megfogta a lábát és elvonszolta, felvett egy üveg szilánkot és azt a gyomrába szúrta, a vér szét fröcskölt az egész teremben, rám is rám fröcsögött egy része. Anna nem elégedett meg azzal, hogy Austin már alig él és így is rosszul van… Austin kiabált és mindent csinált amit tudott, de minden hiába.Anna két kézzel körbe fogta Austin arcát és az üveg szilánkkal kivájta, a két szemét, és elém gurítottam, sikítottam ahogy csak tudtam, valaki elkezdte verni az ajtót, Austin kiabált ahogy csak tudott de az ajtó zárva volt, nekem meg túl messze.Hallottam Austin szenvedő segély kérését de nem tudtam már megmenteni, inkább befogtam a fülem és a szemem, de még úgy is hallottam az a pokoli hangot, sosem éreztem még ilyen fájdalmamat, érezni azt amint a szerelmem, mellettem hal meg…  Mire felnéztem csak Austin megkínzott, el torzított testét láttam és a vérével fel írt üzenetet a falon.
„4/3”

1 megjegyzés: