2012. december 11., kedd

~Rob a nagy bácsi...




Reggel sokkal ki pihentebbnek éreztem magam mint máskor, pedig alig aludtam pár órácskát is.Felkaptam magamra valami olyasmit amitől egyből ki tűnök a tömegből, ami ez esetben egy fekete, alul csipkés egybe ruhát, be mentem a fürdőbe és elvégeztem az ottani teendőimet, majd le szökdécseltem a konyhába.
-Jó reggelt!-mosolyogtam anyára, majd egy nagy puszit nyomtam az arcára.
-Mi ez a kirobbanó jókedv?-nézett rám vigyorogva.-Csak nem fiú van a dologban?-csoszogott oda hozzám.
-Hát… De…-nyögtem ki végül.-És… Ma elhívtak egy baráti össze jövetelre ahol ő is ott lesz!Anya kérlek had mennyek el, tudom, hogy szoba fogságban vagyok de…
-Semmi, de!A büntetés az büntetés!-mondta szigorúan.
-Jó!-morogtam, bár úgyis el fogok menni tehát…
-Amúgy mi volt Vanessa baja, amiért el rohantál itthonról?-kérdezte,  majd bele szürcsölt a kávéjába.Össze szorította a fogam és az öklöm, majd kinyögtem.
-Nessa, halott.-nyögtem.
-Kicsim ilyet még viccből se mondj!-rázta a fejét.
-Nem vicc!-törtem ki.-Vanessa meghalt, és ha előbb elengedsz még élne!-kiabáltam sírva, majd ki futottam az ajtón, a táskámat meglendítettem a vállamon, nehogy le essen.Én hülye, egy szál pulcsiban jöttem, semmi kabát, akkor busszal megyek be.Elsétáltam a busz megállóba és vártam.
-Jó reggelt!-köszönt Austin.
-Szia!-üdvözöltem én is.
-Hogy nézel ki?-kérdezte és végig nézett rajtam.-Tessék vedd fel ezt!-mondta, majd rám terítette a kabátját. Ha bár végig nézett rajtam, de nem láttam rajta, hogy megakad a szeme a ruhámon, vagy bármi más...
-Te sírtál?-kérdezte és a pulcsijával letörölte az elmosódott szem festékemet.-Meséld el mi történt.-mondta.
-Mármint mire gondolsz?-kérdeztem.
-Hogy halt meg barátnőd?-fogta meg a vállam.Tudtam, hogyha meg akarom óvni Austin-t nem szabad megtudnia az igazat, őt nem veszíthetem el, csak ő maradt nekem.Igaz anya ott van, de az más.
-Autó baleset!-hadartam.Látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de annyiban hagyta.-Amúgy, hogy lehet az, hogy neked nincs barátnőd?-fordultam felé, nem tudom honnan jött ez a kérdés, de látszott rajta, hogy ezen elgondolkozik.
-Talán, minden lány csak azért akar velem lenni, mert a családomnak van pénze.-mondta a semmibe meredve.-De te teljesen más vagy.-mosolygott rám.Ismét ez az érzés, a szívem hevesen vert, de most nem úgy mint Nessa-nak a fürdő szobában, ez kellemes volt és azt akartam, hogy sose legyen vége.Vettem magamon a bátorságot és megöleltem, éreztem, hogy most jött el az én időm, valahogy ki kell vívnom a figyelmét.
-Szerinted én szép vagyok?-kérdeztem kedvetlenül.
-Hát…-nyögte, majd a pulcsijával ismét az arcomat kezdte törölgetni, mikor már éreztem, hogy a teljes sminkemet lemosta, felnéztem rá.-Igen, te gyönyörű vagy!-mosolygott, majd megölelt, majd mikor el lépett tőlem mér nem szólt hozzám,be következett a kínos csend.A szívem még mindig hevesen vert, a gyomrom ész vesztően bizsergett, hát ezért vágyik minden ember a szerelemre, fantasztikus érzés.
-Mért nem vettél fel kabátot, vagy legalább egy meleg pulcsit?-kérdezte Austin, a semmibe meredve.
-Kicsit össze vesztünk anyuval, és csak úgy elrohantam.-hajtottam le a fejem.
-Van tesód?-kérdezte, majd le ült a pad háttáblájátra.
-Nincs!-hadartam és le ültem mellé.-És neked van?-fordultam felé.
-Van egy kis hugom, Daisy.Apa meghalt a háborúban, be hívták katonának.Mióta elment, sokat kell foglalkoznom a húgommal, nehogy magát hibáztassa, vagy ne zárkózón el a világtól és tőlünk!-mesélte szomorúan.Lehet, hogy… Anna… igen, el ismerem, hogy az én hibám is, keveset foglalkoztam vele...
-Nem fog ma jönni a busz?-nézett idegesen az órájára, Austin.A busz megálló nem sokkal az erdő, ahonnan egy sötét alakot láttam közeledni, de hamar meg nyugtatott a tudat, hogy az csak Rob.Jesszus, mit fogok mondani Austin-nak, hogy ki ez?Le tagadni nem tagadhatom le, rajtam kívül nincs szegénynek senkije, de akkor is?
-Szervusz, Ashley!-jött oda hozzám.
-Szia, Rob.-vetettem fel egy erőltetett, mosolyt.
-Lenne egy fontos dolog!-mondta, sejtelmes hangon.
-Jó napot!-integetett Austin, mint ha meg felejtkeztünk volna róla.
-Ó, igen!Austin ő itt, a… a… nagy bácsim!-fújtam ki a levegőt.
-Mi?-kérdezte Rob, majd gyengén, de határozottan meg löktem a könyökömmel.-Ja!Igen, Rob Rick, vagyok!-nyújtotta Austin-nak a kezét, majd rám kacsintott, én csak sóhajtottam és a homlokomra csaptam, majd megfordítottam Rob-ot.
-Mi az, hogy a nagy bácsid vagyok?-kérdezte suttogva, hogy Austin meg ne hallja.
-Egy kicsit se lenne furcsa, hogy az erdő gondnok a legjobb barátom?-néztem rá, azzal a „nekem van igazam” fejjel.
-Igazad van!-sóhajtott.
-Na mit akartál mondani?-kérdeztem sürgetve.
-Majd iskola után ugorj be és megbeszéljük, de látom jön a buszod, na szia, jó legyél Ashley!-mondta, majd vissza ment az erdőbe.
-Fura fazon!-mondta Austin, majd felszállt a buszra.
-De jó ember!-mondtam, halkan  és én is fel szálltam…

1 megjegyzés: